2015. január 21., szerda

Meghívás az energiaháló megtisztítására



(„Untwine” Invitation to Physical Gridwork c. írása nyomán)

Ahogy sokan tudják is, egy energetikai áramlatokból álló háló veszi körbe a bolygót, több áramlat metszéspontját pedig vortexeknek, vagyis örvényeknek hívjuk.

Ez nyers energia, amit bármilyen célra fel lehet használni. A csoportok, amelyek leigázásunkat akarják, visszaélnek velük. Akárhogy is, a háló igazi célja az, hogy színtiszta Forrás/Teremtő-energiát áramoltasson. A helyzet jelenleg az, hogy a hálót jóra és rosszra egyaránt felhasználják. Nekünk, embereknek pedig megvan az erőnk, hogy segítsünk a teljes hálót visszaállítani eredeti rendeltetésének megfelelően.



Már többen javasolták a kollektív energetikai munkát a hálón a távolból, ami nagyszerű, így itt egy másfajta tevékenységre fogunk összpontosítani, ami szintén nagyon fontos, mégpedig a helyszíneken való fizikai jelenlét útján zajló háló-munkára.

Ez azért fontos, mert a fizikai síkon akarunk változásokat manifesztálni, tehát fizikailag kell lehorgonyoznunk az energiákat.

Bárki meg tudja tenni ezt, akár egymagában is, bár csoportban hatékonyabb.
Jótékony hatású bármilyen környezetben. A nagyvárosok igénylik a legtöbb munkát, de a kis falvaknak is lehetnek fontos vortexeik. A dolog nagyon diszkréten is végrehajtható, anélkül, hogy bárki észrevenné, vagy ellenkezőleg, ahogy kívánod.

Két módja van az energiavonalak és vortexek megtalálásának. Az eredmények a kettő kombinálásával lesznek a legpontosabbak.
Az egyik a helyszínek szimbólumainak, geometriájának, földrajzának, történelmének, körülményeinek elemzése. Az elnyomók általában tudnak a hálóról, legalábbis a legfelsőbb szinten, így központjaikat kulcspontokra helyezik. Az ősi kultúrák, melyek jobban kapcsolódtak a Forráshoz, templomaikat a hálóhoz igazították és jó célokra használták, majd amikor a bolygót gyarmatosították (az atlantiszi időkben – a ford.), az elnyomók az ősi templomokra építették központjaikat. Ez a helyzet a Vatikánnal is, amely egykor Istennő-templom helye volt, vagy a legtöbb európai templommal, amelyek druida helyszíneken, dolmenek, menhírek stb. helyén épültek. A párizsi Notre Dame (Miasszonyunk) helyén egykor Ízisz istennő temploma állt (Párizs – Paris, Par Is, Per Isis – Ízisz révén).

Tehát az első, amit érdemes felderíteni, a hatalmi központok, jelentős kormányzati és egyházi épületek, „turisztikai” helyszínek, pénzügyi és nagyvállalati központok stb. Ezek majdnem mindig stratégiailag vannak elhelyezve a hálón. A kisebb falvakban a templomok gyakran az energetikai erők központjai. Más helyszínek a terület történelmének tanulmányozásával találhatók meg.

A „Titkok nyílt színen” nagy kutatása sokat elmond arról, hogyan épül fel a háló, eszközöket ad a szimbólumok megértéséhez és felismeréséhez, több száz világos geometriai és történelmi adattal, akárcsak ez:



A Google térkép szintén remek eszköz a terület felméréséhez, különösen a saját térképek alkalmazás, amelyben vonalak rajzolhatók, távolságok mérhetők, stb. (Persze nem árt észben tartani, hogy mit és mennyit kíván az ember megosztani a Google „mindent látó szemével”, de egy anonim fiókkal és egy kis odafigyeléssel nyugodtan lehet használni – a szerk.)

A másik fő módszer az érzések, megérzések, intuíció, tisztánlátás alkalmazása az olyan helyek felismeréséhez, ahol az energiák intenzívebbek, vagy akár ahhoz, hogy meglássuk, mi történik ott valójában.
Mindenkinek megvan a maga útja-módja ennek eléréséhez.

Én (Untwine) öt különböző konferencián voltam Cobra-val a világ különféle tájain, és minden alkalommal kulcsfontosságú helyekre mentünk háló-munkát végezni.
Ő elmagyaráz valamit, amire én is rájöttem a saját tapasztalatom alapján: ez a bolygó jelenleg nyomás alatt van, az elnyomók egy blokádot állítottak fel a felszínen és körülötte, minket túszként használva, megelőzve bármilyen lény be- illetve kilépését ebből a zónából. A felszín alatt van az Agartha-i hálózat, fölötte pedig rengeteg lény a galaxisból, akik a Forrás iránt elkötelezettek és a felszín felszabadításán dolgoznak. Megtesznek mindent, amit tudnak, de többnyire nem lehetnek jelen a felszínen a túszhelyzet miatt. Ezért szükségünk van emberekre, akik jelen vannak itt, a felszínen, hogy hidat nyissanak és megtörjék a blokádot, hogy kapcsolatot teremtsenek a külvilággal.

  
Tehát mindezen lények e bolygó felszínén túl arra vágynak, hogy betölthessék a hálót fénnyel, és keresik az embereket, akik lehorgonyozzák azt itt, mivel itt akarjuk véghezvinni a változtatásokat. Ők látnak minket, és amint nekivágunk és háló-munkába fogunk, ők részt vesznek benne. Így már csupán egy maroknyi háló-munkát végző ember is megnyithatja az utat sokkal több lény csatlakozása előtt.
Ez történt velem és a partneremmel nemrégiben, amikor is belső útmutatásunkat követve a párizsi Sacre-Coeurön dolgoztunk. Egy különleges energiamozgást végeztünk a bazilika előtt egy párként, egyetlen kiegyensúlyozott entitásként. Közben a partnerem több tucatnyi plejádiait látott az épület körül fényben örvényleni, köszönhetően a hídnak, melyet megnyitottunk. Ez elég gyakran megtörténhet, akkor is, ha nem látjuk. Akárkivel, aki kifejez egy szándékot, és fizikailag lehorgonyozza.

Tehát, ha egyszer megtaláltunk egy helyet, az a legjobb, ha a lehető legtöbb emberrel megyünk, és akkor sok mindent el lehet végezni. A saját belső iránytűdet követve kialakíthatod saját technikáidat és meghozhatod döntéseidet.
Például vizualizálhatsz egy fehér fényoszlopot a Galaktikus Központi Napból rajtad és a megtisztítandó helyen keresztül a Föld középpontjába áradni. Ez jó a blokád megtörésére és egy híd megnyitására. Az Ibolya (lila) láng szintén nagyon hatékony a megtisztításhoz és átalakításhoz, kettős spirálként elképzelve, egyik az óra járásával megegyezően, a másik ellenkezőleg forogva. A forgás, pörgés saját tengelyed, vagy bizonyos épületek/helyszínek körül spirálmozgást hoz létre és ez szintén nagyon jó, mivel az energia is ily’ módon áramlik. Órairányban lehorgonyoz, nőies, ellentétes irányban felszabadít, férfias. A szakrális geometria és a férfi-női egyensúly is központi kérdés és egyben nagyon hatékony is. Például 6 ember elhelyezkedhet hexagramként, merkabát alkotva két háromszögből, egy feminimből és egy maszkulinból. Öt ember elhelyezkedhet pentagramként, heten mindannyian csatornázhatnak egy-egy színt és így létrehozhatnak egy szivárványt stb.
Használd a belső iránytűdet és a kreativitásodat!

Pl. itt találhatsz társakat:

------

Magyarország két legfontosabb vortex-pontja a pilisi Csobánka mellett és Gyulán található, kiemelt helyek még Tápiószentmárton, Mátraverebély-, és Petőfiszállás-szentkút. Utóbbi azon a (bolygószinten egyébként kevésbé jelentős) vonalon fekszik, amely - Berlin felől "érkezve" - Dobogókőn, Csobánkán, Budapesten (pl. a Margitszigeten), Szegeden, majd pl. a görögországi Delphoin is keresztülhalad és az egyiptomi fő csomópontba tart. Az országot északkelet-délnyugat irányban átszeli az egyik fő planetáris energia-áramlás vonala is, amely mentén fekszik pl. az ukrajnai Lviv városa, Ózd, Mátraverebély-szentkút, Csobánka-szentkút, a Zsámbéki Romtemplom, Herend, a Zalaszántói Sztúpa, a horvátországi Veliki Tabor várkastély és az olaszországi Ravenna is. A pilisi Istennő-örvényponton egy harmadik Ley-vonal is áthalad, amely a Salzburg és Berchtesgaden között fekvő Untersberget és a németországi Konstanz városát is érinti. Azonban a 62 fő planetáris csomópont egyike sem hazánkban található, a legközelebbi Budapesttől nagyjából 1000 km-re, a fehérorosz-orosz-ukrán hármashatár közelében fekszik. A pilisi vortexet a föld szívcsakrájának tituláló nézet ezért sem tűnik megalapozottnak, arról nem is beszélve, hogy ezt a "címet" a világ számos más pontjának is tulajdonítják, pl. az angliai Glastonbury-től Írországon át Berlinig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése