2015. február 26., csütörtök

A koncentrációs táborok pentagramjának megtisztítása és gyógyítása (Frissítve)



"Inana" és "Untwine" globális meditációt szerveznek február 28-ra, ill. március 7-re és 14-re a legnagyobb náci koncentrációs táborok helyszínei (Treblinka, Lodz, Sobibor, Auschwitz, Janowska) által meghatározott, Ley-vonalak mentén kirajzolódó hatalmas pentagram megtisztítására és gyógyítására. Mielőtt rátérnénk a meditációs felhívásra, nézzük:

Miért fontosak az ilyesfajta kezdeményezések, és általában a planetáris energiahálóval kapcsolatos fénymunka?


Bradley Loves vonatkozó írását összefoglalva: a bolygónkat körbevevő, kétrétegű elektromágneses energiaháló felszínközeli áramlatait Ley-vonalaknak nevezzük. Ehhez a hálózathoz minden élőlény kapcslódik a Földön, így az emberek is, sőt tekinthetjük a kollektív tudatosságunk hordozójának, amolyan planetáris memóriának, amely élményeink, gondolataink, ötleteink és emlékeink összességéből épül fel. Mivel mindannyian részei vagyunk a nagy, bolygószintű tudatnak, bármi, ami valamelyikünkkel történt, ill. történik, "feltöltődik" a kollektív tudat(alatti)ba. A bolygónkat megszállva tartó erők felhasználják a hálót az uralmi rendszerük megerősítésére és fenntartására. Egyfelől hatalmi központjaikat rendre a háló csomópontjaiban helyezték el, így kihasználva és torzítva az energiaáramlást, másfelől pedig folyamatosan rendkívül ártalmas és negatív érzelmi és gondolati energiával, traumatikus élményekkel "táplálják" a hálót (és egyébként saját magukat is).

Ami az egyikünkkel történik, abban tudat alatt valamennyien osztozunk. A háborúk, népírtások, erőszak és kínzás, mint pl. a tömeges, rituális pedofília eredménye az általános trauma-alapú elmekontroll, aminek segítségével a saját elménket és a saját energiánkat használják a leigázásunkra.


Ezért nagyon fontosak az energiaháló megtisztítására irányuló erőfeszítések általában, és a hatalmi központokat, vagy traumatikus eseményeknek a (persze tudatosan a háló rácspontjaiba pozícionált) helyszíneit célzó pozitív kezdeményezések, mint ez a mostani is.




A koncentrációs táborok pentagramjának gyógyítása
2015. február 28, március 7. és 14. szombat, 19:00 (CET)

Cobra osztotta meg ezt a hivatkozást a 2012-es, "A vörös pirula" c. cikkében, megjegyzésben hozzáfűzve: "Kérem, küldjetek némi gyógyító fényt egy meditációval azoknak a csapdába esett lelkeknek, most, hogy tudtok róla. Köszönöm!"

Ez azon dolgok egyike, amely nagyon sok erőt adott a Cabalnak, ezért kérjük, osszátok meg a felhívást, és hívjátok meg ismerőseiteket, hogy elegen legyünk! 

A kérdéses Ley-vonalak térképe:
http://cdn.ucadia.net/images/one-evil.org/holocaust/Great_Vatican_Jesuit_Ley_Lines_of_Evil.jpg

További információ a náci-jezsuita holocaustról (angolul, erősen felkavaró):
http://one-evil.org/content/acts_vatican_holocaust_part_2.html

 
 

(Frissített, egyszerűsített) Instrukciók: 

1. Kérd fel a Fény-lényeket, Arkangyalokat, Angyalokat, Csillagtestvéreinket, Felemelkedett Mestereket stb, hogy támogassanak az egész meditáció alatt, majd helyezd magad a védelem érdekében egy kék fényoszlopba, amely a Galaktikus Központi Napból rajtad keresztül a Föld középpontjáig hatol!


2. Vizualizálj egy ragyogó fehér fényoszlopot leereszkedni a központi napból a teljes, koncentrációs táborok övezte területen át egészen a Föld magjáig!

3. Idézd meg az Istennőt, a nőiség isteni aspektusát, és vizualizáld, ahogy alászáll a teljes koncentrációs táborok övezte területre, és rózsaszín Fényből készült rózsákat szór szét rajta, meggyógyítandó minden sebet és sérülést.


 4. Vizualizáld, ahogy az Ibolya Láng felégeti a teljes területet, mindent megtisztítva és elhozva férfiség és nőiség, Istennő és Isten pompás egyensúlyát!


5. Hívj Angyalokat és más Fény-lényeket a kérdéses térségbe, és kérd meg őket, hogy vezessék az áldozatok lelkeit a Fénybe!


6. Vizualizáld a terület pentagramját a színtiszta Fény ötágú csillagaként ragyogni, amely kizárólag a Forrás/Teremtő Fényét tartalmazza, és vizualizáld, ahogy a Fény kiterjed minden hozzá kapcsolódó Ley-vonalon keresztül!

7. Ismételd a fenti lépéseket, most a Vatikánnal, Rómában.

8.  ♥ Ezek után Áldás és Köszönet!

 Namaste

♥ Köszönjük a részvételt! ♥

 


Tehát az összehangolt meditáció 2016. febr. 28-án, márc. 7-én és 14-én, szombaton 19 órakor kezdődik, Közép-európai idő (CET) szerint.


Egyéb időzónákhoz lásd:
http://www.timebie.com/std/utc.php?q=18

Facebook-eseményoldal:

https://www.facebook.com/events/842196869155843

2015. február 24., kedd

Globális meditáció: London megtisztítása, a korrupció leleplezése (Frissítve)



A "felébredett" népesség körében köztudott, hogy a Cabal (összeesküvés, háttérhatalom) legfőbb hatalmi központjai a Rómában, Londonban és Washington D.C-ben található városállamok, vagyis a Vatikán (a spirituális és szellemi elnyomás központja), a City of London (a világ legfőbb pénzügyi központja) és maga az önálló egységként működő amerikai főváros (a hadi-ipari-hírszerzési komplexum központja).

A Shard, a Tower Bridge, és jobb oldalt a City
Az utóbbi években mindegyiknek kijutott a világraszóló botrányokból és leleplezésekből, de talán Londonban került napvilágra a legtöbb sötét titok; a Rupert Murdoch médiabirodalmát megingató botránytól kezdve a globális kamatmanipulációs ügyön, vagyis a Libor-botrányon és az HSBC megabank pénzmosási és adóelkerülési botrányain át a BBC-t, a Westminstert és az egyházat is érintő pedofilbotrányokig, a gyermekáldozatot bemutató sátánista körökről szóló új keletű vallomásokról nem is beszélve. Az elmúlt egy hétben fény derült a sajtónál működő öncenzúrára és a két nagy párt képviselői, egykori külügyminiszterek által folytatott tiltott lobbitevékenységre.
Az utóbbi ügy Benjamin Fulford értesülései szerint összefüggésben van a brit kormányt kézben tartó cionáci frakció elleni jelenlegi lépésekkel. "Az Egyesült Királyságban a problémát Evelyn de Rothschild és az ő szolgái, Jeremy Heywood, David Cameron és Tony Blair jelentik, az MI5 szerint."

Általában nem érdemes sok figyelmet szentelni a csatornázott üzeneteknek, médiumi közvetítéseknek, azok megbízhatatlansága miatt, de Montague Keen Ley-vonalakkal kapcsolatos üzenetei, meditációs felhívásai kivételt képeznek. Egyébként többek között Cobra is megerősítette, hogy ezek rendkívül fontos kezdeményezések.

Részletek Keen 02.22-i üzenetéből:

1. A Ley-vonalak energiája: a hozzájárulásotok ezen energiák felszabadításához rendkívül fontos volt a bolygó számára. Folytatni kell, nem engedhetitek meg magatoknak a lazítást, amíg a munka nincs elvégezve. Kérem, folytassátok ezt az értékes tevékenységet!

2. Hatalmi központokat fogunk kiválasztani, és arra fogunk koncentrálni, hogy fényt és szeretetet küldjünk, eltávolítandó mindent, ami sötét.

LONDON az első város, amelyre koncentrálnunk kell. Célom, hogy emberek hatalmas körei küldjenek fényt és szeretetet Londonba, a világ minden országából. Az időeltolódás miatt folyamatosan áramolhat a Londonra irányított fény és szeretet. A nyelv nem akadály. Az emberiség tagjaiként gyűltök össze, biztosítandó túléléseteket.

(Egy konkrét javaslat: a Galaktikus Központi Napból a testünkön keresztülhatoló fényoszloppal csatlakozzunk a Föld középpontjához, illetve energiahálózatához. Vizualizáljuk a meditációhoz csatlakozókat egy hatalmas körben London körül lebegni, majd irányítsunk szivárványszínű fényt a város felé, képzeljük el, ahogy átjárja, majd vizualizáljuk, ahogy az ibolyaszín láng megtisztítja a pénzügyi, politikai és egyházi központokat. Lássuk, ahogy a szeretet rózsaszín energiája járja át a várost és lakóit - a szerk.)

Ez a művelet demonstrálni fogja, milyen erősek is vagytok. Többé nem lesztek áldozatok; a Cabal érdekében állt, hogy ezt higgyétek. Nézzétek a módszereket, melyekkel biztosították, hogy reménytelennek érezzétek magatokat: chemtrailek, fluorid, oltások, kábítószer-alapú gyógyszerek stb, mind arra kitalálva, hogy kezelhetőek és reményvesztettek legyetek. (Megj.: Magyarországon, Európa túlnyomó részéhez hasonlóan nem fluoridozzák a csapvizet, de a legtöbb fogkrém és sok ásványvíz tartalmaz veszélyes fluorid-vegyületeket. A drága fluoridmentes, vagy természetes kalcium-fluoridot tartalmazó termékek alternatívája lehet a házi fogpaszta - a szerk.)

Canary Wharf bank-tornyai
Ez nem mindenkinél működött, néhányan elkezdték látni, hogy mi folyik, és leleplezték azt. Minden nap egyre többen ébrednek föl közületek, és a fény egyre növekszik világotokban. (...)

 Csak most kezditek tisztábban látni az uralmi rendszert, és szükségét érzitek a cselekvésnek. A korrupció feloldása Londonban egy fontos lépés előre. Az eredmények, melyeket Londonban elértek, lendületet adnak majd a folytatáshoz, amíg a világon minden korrupció felfedésre és eltávolításra nem került. Tartsátok észben az emberek köreinek használatát, amikor csak lehetséges, a földgolyó minden központjából. Ez nem mondhat csődöt. Az elmétek ereje el fog képeszteni benneteket. Azzá léptek elő, akik vagytok: fénylények a Földön, ebben az időben, hogy megmentsétek a Földet a Cabaltól. (...)

Küldjetek szeretetet és fényt Ukrajna népének! Az USA, az Egyesült Királyság és Izrael (kormányai - a szerk.) háborút erőltetnek. (...)
Eljött az ideje, hogy kiálljunk az igazságért, a szeretetért és a fényért. Hozz tudatos döntést a "3D-s" gondolkozás- és életmódból való kilépésről! Emelkedj felül rajta! Gondolj mindenre, ami "3D-s" úgy, mint a sötét korokra. Ideje kitárni és felfedezni egy jövőt, amely megnyílik előttetek. Egy jövőt háború nélkül, éhezés, hajléktalanság és a Cabal uralma alatti élet minden egyéb "haszna" nélkül. Ez mindennek az újragondolását jelenti, amit eddig kérdés nélkül elfogadtatok. A szemellenzőitek el lesznek távolítva. Lehet, hogy sokkolni fog, amit magatok előtt láttok majd. A változás a ti kezetekben van. A világon mindenből több mint elegendő áll rendelkezésre mindenki számára. (...)

A hiányt azért hozták létre, hogy titeket nyugtalanságban, őket pedig a hatalomban tartsák. Az élelem kárba vész, miközben sokan éheznek. Ez azért van így, hogy ellenőrzés alatt tartsák a tömegeket. Semmilyen együttérzést sem tanúsítanak az emberiség iránt. Nem is képesek rá. (...)

Nincs vesztegetni való időtök. A Cabal fáradhatatlanul munkálkodik a bolygó leuralásán. Csatlakozol a Fény Seregéhez, és teszel az emberi faj felszabadításáért a rabszolgaságból? Nagy kérdések, melyek válaszra várnak. A cselekvés ideje MOST van.

Frissítés, 03.01.: 

"Haladást értünk el, kedveseim. Hálánkat küldjük mindazon felvilágosult embereknek szerte a világotokon, akik szeretettel és fénnyel vették körül Londont. Ez a feladat időt és erőfeszítést igényel. Tudom, hogy a lelketek mélyén értitek, mit kérünk tőletek. Ez nagyon fontos. A fáradozásaitok eredményei mindazok számára nyilvánvalóak lesznek, akik a Földet lakják. Ugyan néhányan talán nem teljesen értitek, mire kérünk benneteket, kérjük vegyetek részt! Minden egyes léleknek fontos szerepe van a Föld bolygó megmentésében. Meg kell védenetek, és aktiválnotok kell a HÁLÓT, a Föld megvédésének érdekében. (...)

Kérjük, küldjetek szeretetet és fényt azoknak a csodás gyermekeknek a londoni Hampsteadben, akik azért választották a Földre való visszatérést, hogy leleplezzék mi történt, hogy megvédjenek másokat ugyanattól a sorstól.
Küldjetek fényt és szeretetet Londonba, és mindenkinek, aki ott él, és a Ley-vonalaknak is, melyek így fölszabadíthatják energiájukat az emberiség elnyomásának megakadályozása érdekében."


A Bank Junction, a Bank of England (angol központi bank, balra) és a tőzsde épületével (középen)
A St. Pauls katedrális és a City, a Buckingham-palota, és a Westminster-palota (parlament)
Jobbra fent a City, Canary Wharf és a Shard, középen a Trafalgar Square, balra a Westminster

2015. február 19., csütörtök

A Cabal bukása - Tömegmeditáció: Számlák befagyasztva



A Cabal (összeesküvés, háttérhatalom) szénája egyre rosszabbul áll, és ahogy egyre több repedés jelenik meg az uralmi rendszerükben, ezt most már nem csak a (pl. Cobra-, Fulford-, vagy Wilcock-féle) bennfentes jelentések, hanem a média fősodrában megjelenő híranyagok is alátámasztják.

Korábban persze a totális megfigyelés is "nevetséges összeesküvés-elméletnek" számított, 2013 közepe óta már köztudomású, hogy a titkosszolgálatok boldog-boldogtalant megfigyelnek, lehallgatnak. Egymást érik az elit köröket érintő pedofilbotrányok és más leleplezések. A világraszóló bankbotrányok sorában nem egész két hete robbant ki a legutóbbi, közben egyes pénzügyi nagykutyák már a menekvést tervezgetik a népharag elől. Az eltusolt ügyek újra felszínre törnek, legutóbb épp Argentínában (az országban, amiről Cobra pár hete mondta, hogy hamarosan megtisztításra kerül). A CIA-féle kínzásokról szóló jelentés után már az olyan illumináci főkolomposok felelősségre vonásának témája is előkerült, mint Dick Cheney, vagy George W. Bush. A minap pedig, Európa legnézettebb hírcsatornája közre adott egy interjút, amelyben a szudáni elnök kerek-perec kimondja, hogy szerinte a CIA és a Moszad áll a Boko Haram és az Iszlám Állam terroristái mögött...

Az alábbiak az Agartha Alliance blogon jelentek meg, minden bizonnyal azzal a céllal, hogy a tömegmeditáció erejével segítsék, gyorsítsák föl a Cabal bukásának folyamatát.


MANTRA: HOZZÁFÉRÉS MEGTAGADVA, HOZZÁFÉRÉS MEGTAGADVA,
HOZZÁFÉRÉS MEGTAGADVA...

"Hozzáférés megtagadva"


"Fiók zárolva"

"A fiók zárolva"
Dick Cheney
"Sosem gondolták volna, hogy elkaphatják őket"



MANTRA: HOZZÁFÉRÉS MEGTAGADVA, HOZZÁFÉRÉS MEGTAGADVA,
HOZZÁFÉRÉS MEGTAGADVA...

Hallgasd a zenét, pásztázd végig a képeket, engedd el magad és álmodozz:

"Számla befagyasztva"












"Befagyasztott bankszámla"

2015. február 11., szerda

"Ti vagytok a fény erői! Mi mind." Nélkülünk nem megy!



Az alábbiakat Untwine fűzte hozzá Cobra “Az Áttörés szakasza: A karantén vége” c. bejegyzéséhez:
>>Ez egy csodálatos üzenet, köszönöm!
Volna egy apró tanácsom az emberek számára. Az itt az üzenet, hogy legyetek reményteljesek és motiváltak, NEM az, hogy úgy nézzetek minden posztot és frissítést, mintha ez egy heti tv-műsor lenne, amiben semmilyen szerepünk nincs, ahol csupán passzív szemlélők vagyunk.

A cél itt NEM az, hogy ráizguljatok, a páholyotokból figyelve, ahogy kibontakozik, aztán meg reményvesztettek legyetek, ha [
mondjuk az Esemény - a szerk.] nem történik meg a következő két hétben, és az egészért a fény erőit vádoljátok. Ti vagytok a fény erői! Mi mind. A cél az, hogy önállóak, szabadok, függetlenek legyetek, vagyis a saját életetek (meg)teremtői. A fény erői nem fogják a végtelenségig állni a fogászati számlákat mindazoknak, akik nem képesek megmosni a fogukat.

Vegyetek részt, mi mind szereplők vagyunk az áttörésben, mind teremtők vagyunk. Néhány fénymunkás hatalmas feladatot vitt véghez a Földön, minden zavaró hatás ellenére. Ahogy ti is képesek vagytok rá. Engedjétek el a mátrixban való programozott élethez fűződő kötelékeiteket, és vágjatok bele, mindannyiunknak megvannak a képességei, használjuk őket!


Esetünkben 144 000 ember is elég hozzá...

Íme néhány részlet Cobra korábbi üzeneteiből, melyek megerősítik mindezt:

Az egyik résztvevő jegyzeteiből a tajpeji konferenciáról;

Megvan az erőnk, hogy globális eseményeket befolyásoljunk. Képesek vagyunk manifesztálni az Eseményt. Mi hozzuk létre az Eseményt. A manifesztációhoz egzakt alapelveket fogunk követni. Ha az emberi történelemre tekintünk, a változást mindig néhány tájékozott, éber és tudatos egyén hozta létre. Akár egyetlen éber és tudatos egyén is megváltoztathatja a világot. Egyetlen ember egy vízióval, elég, hogy megváltoztassa a világot. Egy Tesla elég volt, egy Einstein elég volt. Azonban ha több ember osztozik azon a bizonyos vízión, a változás még inkább lehetővé válik.


Mindannyian sok-sok élettel ezelőtt jöttünk erre a bolygóra, de a mostani időszakba kimondottan az Esemény miatt születtünk. 20 000 évvel ezelőtt is tudták, hogy az Esemény meg fog történni. 15 év késésben vagyunk (az eredeti tervhez képest – a szerk.). Összes eddigi életünk során erre az időszakra, az Esemény idejére készültünk. Minden készségünket, képességünket a gyógyítástól a fazekasságon át a főzésig stb. inkarnációkon át gyűjtöttük össze.


Az Eseményt megelőző és követő néhány hétben maximálisan próbára leszünk téve. Közvetlenül az Esemény előtt, a Cabal (összeesküvés) teljesen meg fog őrülni. Érezni fogjuk, ahogy felépülnek az energiák. Sürgősségi meditációkat láttok majd a The Portal blogon. Az Ellenállási Mozgalom tesztelte a fénymunkások képességeit a rövid határidejű szerveződésben és a meditációs frekvenciák rezgését a bolygón. 24 órán belül meg tudunk tervezni egy sürgősségi felhívást, aminek olyan gyorsan kell terjednie, amennyire csak lehetséges.”

"A Csillag Rendje", 144 000 fénylény mandalája
A januári interjúból:

“Rob – Miért olyan nehéz elérni a kritikus 144 ezres tömeget? (Az áttörést elősegítő aktiválások és meditációk résztvevőinek kritikus tömegéről van szó - szerk.)
Cobra – Azért, mert az emberek még nem ébredtek fel, és nem működnek együtt. Nem emlékeznek küldetésükre, és elutasítják, hogy felébredetté váljanak. Sokan közülük annak ellenére, hogy tudatában vannak küldetésüknek, nem vesznek aktívan részt benne. Ezért ilyen nehéz elérni a kívánt 144 ezres számot. Itt nem csak programozásról van szó, hanem a szabad akarat, mint tényező is kritikus helyet foglal el.”


És ebből a régebbi cikkből:

Fehér Lovagok – Érkezik a lovasság 


"Létezik egy lélekcsoport, amelynek tagjai azzal a kizárólagos céllal reinkarnálódnak, hogy harcoljanak a háttérhatalom ellen és felszabadítsák a bolygót. A középkorban az inkvizíció ellen harcoltak, a 17. és 18. században a jezsuiták, jelenleg főleg a Rockefellerek és Rothschildok ellen. Ez a csoport jelenti az "érkező lovasságot" (Utalás Drake egyik üzenetére: The Cavalry is coming" -szerk. megj.)


Megtalálhatóak a Pozitív Katonaságon belül, a pozitív Templomosok csoportjaiban, a kettes frakcióban, a Fehér Sárkány Társaság egyes tagjai is ehhez a csoporthoz tartoznak,  a háttérhatalom különböző hálózataiba beépülve és a hétköznapi emberek között is számtalan ilyen szabadságharcos található. Ha égető vágyat érzel a bolygó felszabadítása iránt, és teszel is érte valamit, könnyen lehet, hogy te is tagja vagy ennek a csoportosulásnak.


Minden egyes ember egyedi és pótolhatatlan. Létezik egy magasabb rendű Isteni Terv, amely stratégiailag minden egyes Fénymunkást/Fényharcost olyan helyzetbe pozícionál a mandalán belül amelyre komplett rálátása csak a Forrásnak van. Ez a mandala csak akkor funkcionál teljes erővel, ha minden egyes ember teszi a saját egyéni küldetését.

Úgyhogy tedd, amiről úgy érzed, hogy a dolgod! Ha nem tudod, mi lenne a te egyéni feladatod, keresd, kutasd tovább, kérj segítséget az élettől/magasabb erőktől és meg fogod találni. Harcolhatsz a Fényért tiszta elképzelésekkel, brilliáns elmével, az írott szó erejével és sok-sok más módon.
"


Emlékezz, ki vagy valójában!<<


2015. február 9., hétfő

"Együtt mindent megváltoztathatunk" - Jegyzetek a tajvani Áttörés konferenciáról



 
Részletek egy bizonyos, Cheryl Scott nevű résztvevő jegyzeteiből a Cobra-féle Áttörés konferenciáról (Tajpej,Tajvan, 2015. jan. 24-25.):

 

 Az embereket számos módon programozták

Az emberek első programozása a kezdeti lélek-szerződéssel történt. Ezeket az első itteni inkarnációnk előtt kötöttük az arkhónokkal. Az embereknek a Földön Szabad Akaratuk van. Ez az első (megtévesztéssel kieszközölt – a szerk.) szerződés tette lehetővé a számukra, hogy implantátumokat és programokat helyezzenek el a plazma-energiamezőnkben, így akadályozva meg, hogy emlékezzünk a Fényre és korábbi inkarnációinkra.
(A ránk erőszakolt lélekszerződéseink felbontása és semmissé tétele kulcsfontosságú, erről bővebben itt – egyelőre csak angolul -, egy egyszerű technika – a megfelelő védelem mellett – meditatív állapotban kinyilvánítani ezek semmisségét, és képzeletben a Galaktikus Központi Napba hajítani a szerződéseket, majd kérni a Fény Erőinek támogatását – a szerk.)


Ez volt a programozás első rétege. Pótlólagos rétegeket helyeztek el minden egyes újabb inkarnáció előtt. Ezeket az implantátumokat a lelkünkbe, vagyis az éteri testünkbe ültették be. A programozás e része azt a célt szolgálja, hogy a kisbaba emlékezzen korábbi inkarnációira. Ez egy nagyon fájdalmas művelet a születés előtt, és ezért sírnak a csecsemők, mikor megszületnek.
 
A programozás második rétege a szüleinken, a félelmeik, hitrendszereik stb. belénk nevelésén keresztül történik. További rétegek képződnek az oktatási rendszer, a politikai propaganda, a média, a vallási tanok stb. által.

Most jött el az idő, hogy megtörjük saját programozásunkat. A legutóbbi IS:IS portál aktiválásakor, 2014 decemberében beléptünk az Áttörés szakaszába. Ez azt jelenti, hogy növekszik az intenzitás, több Fény van jelen és erősödik a reakció a másik oldalról.

Rendkívül fontos, hogy fókuszáltak maradjunk. Fontos, hogy nyugodtak maradjunk, és ne ugorjunk, ha az arkhónok provokálnak minket.

 

 Az Esemény idején…

Az Esemény egy kozmikus történés. Mindannyian kapcsolódunk az Univerzumhoz. Társ-teremtői vagyunk az Eseménynek. A tömegmeditációink megakadályozták egy világméretű háború kirobbantását Szíriában és eltörölték a negatív idővonalakat e bolygó számára.

Megvan az erőnk, hogy globális eseményeket befolyásoljunk. Képesek vagyunk manifesztálni az Eseményt. Mi hozzuk létre az Eseményt. A manifesztációhoz egzakt alapelveket fogunk követni. Ha az emberi történelemre tekintünk, a változást mindig néhány tájékozott, éber és tudatos egyén hozta létre. Akár egyetlen éber és tudatos egyén is megváltoztathatja a világot. Egyetlen ember egy vízióval, elég, hogy megváltoztassa a világot. Egy Tesla elég volt, egy Einstein elég volt. Azonban ha több ember osztozik azon a bizonyos vízión, a változás még inkább lehetővé válik.

15 év késésben vagyunk (az eredeti tervhez képest – a szerk.). Összes eddigi életünk során erre az időszakra, az Esemény idejére készültünk. Minden készségünket, képességünket a gyógyítástól a fazekasságon át a főzésig stb. inkarnációkon át gyűjtöttük össze.

Az Eseményt megelőző és követő néhány hétben maximálisan próbára leszünk téve. Közvetlenül az Esemény előtt, a Cabal (összeesküvés) teljesen meg fog őrülni. Érezni fogjuk, ahogy felépülnek az energiák. Sürgősségi meditációkat láttok majd a The Portal blogon.

Az Ellenállási Mozgalom tesztelte a fénymunkások képességeit a rövid határidejű szerveződésben és a meditációs frekvenciák rezgését a bolygón. 24 órán belül meg tudunk tervezni egy sürgősségi felhívást, aminek olyan gyorsan kell terjednie, amennyire csak lehetséges. 

Nekünk, fénymunkásoknak a lehető legtöbb embert kell bevonnunk, hogy csatlakozzanak hozzánk a meditációkban, hogy fényt hozzunk a bolygónkra. Használjátok a rendelkezésetekre álló technikát! Használjátok a Facebookot, YouTube-ot, blogokat stb. az ige terjesztésére!

Eljöhet az idő, amikor a média fősodrába is szükséges lehet eljutatni az üzeneteinket. Az Ellenállás megkereshet benneteket, mint fénymunkásokat azzal, hogy tegyetek félre mindent, és vigyetek véghez valamit. A Fény Erői mindenkit számításba vesznek, hogy lássák, kivel érdemes felvenni a kapcsolatot. Tehát előfordulhat, hogy megkeresnek minket. A Fény erőinek terve rugalmas, a részletek folyton változnak.

A Fény Erői egy energia-hálózatot hoznak létre mindannyiunk által, akik ébren vagyunk. Mi alkotjuk az Áttörés Mandaláját, a felébredett személyek Fény-hálóját. Ezért az Esemény energiaáramlása számunkra másmilyen lesz, mint a legtöbb ember számára. Belső iránymutatást fogunk kapni arról, hogy mit tegyünk, hová menjünk. Fontos, hogy azonnal kövessük ezt a belső útmutatást.


 Planetáris Fényháló

Az asztrális bolygószintű fényháló majdnem kész van. Az éteri háló szintén, de a plazma síkon még nincs. A plazma-síkon vannak bizonyos negatív hálók, melyeket Széth alagútjainak neveznek, ezeket most tisztítják meg. Szükséges megalkotnunk egy plazma-fényhálót.
Folyamatban van e hálózat kiépítése, az Esemény idejére készen lesz.
 
Két Ley-vonal találkozása létrehoz egy energetikai vortexet (örvényt). Ezek a vortexek energiaörvényeket nyitnak meg az Univerzum felé. Dou Mu istennő energiája finomítja a bolygó energiáit, több harmóniát hoz létre. Bizonyos fénylények aktiválják ezeket a portálokat.

 

 A pénzügyi újraindítás három szakasza

A legtöbb ember nem képes elég pénzt szerezni, hogy emberhez méltó életstílust engedhessen meg magának. Például a házak árait olyan magasra tervezték, hogy 20-40 éven át kelljen dolgoznod, hogy vehess egyet. A Cabal úgy alakította az ingatlanárakat, hogy hitelt kelljen fölvenned a bankoktól és egy vagy két állásban kelljen dolgoznod, hogy vissza tudd fizetni, évtizedek alatt. Ez egy rabszolgatartó rendszer. Az emberek azt hiszik, hogy szabadok, ezért nem lázadnak. Persze a Cabal az egész rendszer haszonélvezője. Fizetsz a lakhatásért, az élelemért, üzemanyagért, közművekért, közlekedésért – a legtöbb embernek semmi pénze nem marad, miután fizetett mindezekért a mesterségesen beárazott dolgokért.

"Forradalomra van szükségünk"
Így működik a rendszer. Az emberek túlnyomó többsége minden nap ezt támogatja. Így tehát a pénzügyi rendszer újraindítása az egész rendszer újraindításáról szól.
Mi történne, ha mindenki azt mondaná, „NEM, nem tartozunk nektek semmivel!”? Itt az idő, hogy az emberek kiálljanak, és azt mondják, ez az én pénzem, nem a tiétek. Azonban ez nehéz, mivel a Cabal retorziókat alkalmazhat azokkal szemben, akik szembe szállnak vele. A Sárkány Családnak adatott a felelősség, hogy sakk-mattot adjon a Cabalnak.

Az első szakasz az Energetikai újraindítás/újrakalibrálás: az emberek nemet fognak mondani erre a rendszerre. Ha megtagadod a fizetést banknak, megpróbálnak elbánni veled. Nem könnyű egy egyénnek szembeszállni a rendszerrel, de most már egy egész szövetség dolgozik értünk. Sokkal könnyebb lesz letörni az adósrabszolgaság rendszerét, amikor mellettünk állnak az Ellenállási Mozgalom és a Keleti Szövetség erői.
Egyetlen kézzel fogható ház többet ér, mint az összes pénz a Cabal bankszámláin, mivel a ház valódi. (…) Hallhattatok a Rotschildek több billió dolláros vagyonáról. Az mind fikció. Nem valóságos. Létrehoztak egy rendszert, mi pedig úgy döntöttünk, hogy hiszünk benne. Ideje felszámolni ezt az illúziót.

A bolygó minden vagyona az embereket illeti, akik munkájuk, képességeik, idejük és erőfeszítéseik által teremtették azt. Még csak nem is a Sárkány Családokat illeti. Az Esemény után még a Sárkány családoknak is fel kell adniuk az aranyat, mert az is az embereket illeti.

Második szakasz – fizikai újraindítás (az Esemény): a bankok be fognak zárni (legfeljebb) két hétre. Ezalatt a Cabalt eltávolítják. Ezután az „egészséges” (nem közvetlenül érintett – a szerk.) bankok újra ki fognak nyitni. Sok bank csődbe fog menni (azok, amelyeknek hatalmas derivatív adósságai vannak). Az emberek megkapják minden pénzüket, ami esetleg a bankokban maradt. Akárhogy is, várható, hogy az Esemény előtt a Cabal minden elérhető pénzt el fog kobozni a bankszámlákról. Az emberek a kiegészítő számlákról is kapnak majd pénzt.
Minden adósság el lesz törölve, kivéve a spekulatív adósságokat.

Harmadik szakasz – az Esemény után: számos új technológia kerül nyilvánosságra. Ezek szinte költségek nélkül előállíthatók és fenntarthatók lesznek, így egy idő után az embereknek nem lesz szükségük pénzre. (Vagyis a pénz elavulttá, meghaladottá válik – a szerk.)

Az olajdollár rendszerének fő célja az USA katonai rendszerének támogatása, hogy az kiszolgálhassa a Kiméra Csoportot. Ezt a pénzt elsősorban a földönkívüli csoportok tevékenységének megfigyelésére és minden pozitív kapcsolat megakadályozására fordították.



A pápa egy jó jezsuita. 
Jófiúként tetszeleg, de a valóságban, módjában állna megszüntetni a szegénységet az egész világon, szimplán azzal, ha eladná a Vatikán által birtokolt Dél-amerikai földeket.

Kérdés: „A pápa le lesz tartóztatva?” Válasz: „Igen.”

A mai (2015.01.25.) jelentős nap: választásokat tartanak Görögországban. Ha az antikapitalista párt nyer, az hatalmas dolog lesz. (Nyert, bár antikapitalistának nevezni azért túlzás – a szerk.) Görögország távolodni fog az eurótól, és eláll az amerikai adósságtól. Ez láncreakciót, dominó-effektust fog elindítani. Egyre több ország fog elállni az adósságok kifizetésétől. Ez ki fogja kényszeríteni az új paradigmát, a fedezet nélküli – adósrabszolga pénzügyi rendszer illúziójának lebontását.


Bőség-tudatosság: Arra programoztak minket, hogy azt higgyük, a pénz gonosz dolog. Arra lettünk programozva, hogy azt higgyük, nem érdemeljük meg a pénzt. Gátakat alakítottunk ki. Ez a paradigma meg fog változni. Megváltoztatjuk az adósrabszolgaság régi paradigmáját itt, még ma. Megtanuljuk, hogyan segíthet minket a pénz abban, hogy továbblépjünk az Aranykor felé.

Ha abban hiszünk, hogy megérdemeljük a jólétet – a pénz nem lesz gonosz többé.

 Pénz-áramlás az éteri síkon

Valahányszor pénzügyi tranzakció történik, van egy célja. Energiaáramlás van.
Ha a tranzakció pozitív céllal történik, pozitív áramlás van. A negatív tranzakciók (háborúk finanszírozása, titkos űrprogramok finanszírozása ártó szándékkal, kapzsiság stb.) negatív energiaáramlást eredményeznek.

1.      Amennyire csak tudod, rendezd adósságaidat! Az adósság az egyik legfőbb blokk az energiáink számára.

2.      Minél kevesebbet használj bankkártyákat! A Cabal minden elektronikus pénzügyi tranzakció adataihoz hozzáfér, a lehető legkevesebb nyomot hagyd magad után!

3.      Vedd ki a pénzed a bankból! (Csak annyit hagyj a számládon, amennyi feltétlenül szükséges pl. az elengedhetetlen elektronikus tranzakciókhoz.)

4.       A megtakarított pénzedet fektesd valódi dolgokba: ingatlanba, nemesfémekbe stb.

(Minden résztvevőt megkértek, hogy egy bizonyos meditációhoz szerezzenek egy-egy ezüst-, vagy aranyérmét – szerk.) Miközben az ezüst- és aranyérméket az asztalra helyeztük, imánkban kértük Saint-Germain áldását, hogy adjon bölcsességet és áldjon meg minket jómóddal, hogy segíthessük magunkat, családjainkat és világunkat. Ez egy erőteljes meditáció volt, Cobra pedig később felfedte előttünk, hogy éppenséggel megváltoztattuk az adósságalapú, rabszolgatartó pénzügyi rendszer paradigmáját a plazma és az éteri szinteken.

Tehát épp most változtattuk meg a pénzügyi rendszert. (NAGY OVÁCIÓ.) Így továbbra is vehettek ezüstöt és aranyat. Az alapgondolat az, hogy a nemesfémeknek az emberek kezében van a helyük, és nem a bankszterekében.
Tehát, amikor a bolygón mindenki megteszi amit mi tettünk – vesz egyetlen ezüstérmét, akkor az adósrabszolgaság véget ér. Nem lesz többé fedezet a háborúkra.
 
Ki tudja, milyen típusú energiákat vett föl egy bankjegy a számtalan tranzakció során? Most gondoljunk úgy minden darab papírpénzre, mint egy kristályra! Vizualizáljunk minden egyes bankjegyet, ami a kezünk ügyébe kerül, mint kristályokat, tiszta fényenergiával. Ez át fogja formálni a pénzügyi rendszert, ha mindannyiunk elkezdi átalakítani a papírpénz energiáját kristály-fényenergiává. Minden pénzügyi tranzakció előtt végezz egy gyors meditációt! Fogd a bankjegyeket, és képzeld el őket kristályokként, tele fehér fényenergiával!


Kérdés: „Hogyan gyorsíthatjuk fel az Esemény bekövetkezését?” 
Válasz: Meditációval, az információ terjesztésével mindarról, amit az ügy érdekében tesztek. Használjátok a közösségi médiát, a sajtót, és az élőbeszédet, hogy mások is tudjanak a projektjeitekről. Ha akcióba lendültök, olyan kevés időtök lesz, hogy még csak nem is fogtok ezen gondolkodni.

Állítsatok fel fontossági sorrendet az időbeosztásotokban! Ne pazaroljátok az energiátokat kevésbé fontos dolgokra! Ne vesztegessétek az időtöket és energiátokat arra, hogy másoknak, vagy a hatalomnak megfeleljetek!

Kövessétek az álmaitokat! Tanuljátok meg mikor mondjatok igent, és mikor nemet!

Minden, ami ezen a bolygón történik, kollektív döntések kérdése. A legtöbben hagyják, hogy mások befolyásolják őket, és megmondják, mit kell tenniük. Sokan megengedik a vallási vezetőknek, hogy megmondják, hogyan kell élniük. Sokan megengedik a kormányuknak, hogy megmondja, merre tartsanak, hogyan haladjanak, hogyan fizessenek, mit higgyenek (pl. a média fősodrán keresztül). Sokan megengedik a kormányoknak, hogy megmondják a gyermekeiknek, hogy miben higgyenek, állami, vagy egyházi iskolarendszerekben.

Az elhatározás univerzális törvény. Ha úgy döntesz, hogy lesz egy új házad, akkor lesz. Ha az Esemény mellett döntesz, meg fog történni. Persze, ha föladod, vagy meggondolod magad, nem így fog történni. Az elhatározásból következik. Meg fog történni. Hogy mikor és hogyan fog megtörténni, azok a változók.

A manifesztációhoz (a megnyilvánulás létrehozásához – a szerk.) ismételd a köv. három lépést, és sikeres leszel!

  1. Hozd meg az elhatározásodat!
       2. Érzelmi összetevő: a döntés melletti elkötelezettség
       3. Fizikai cselekvés

Ismételd ezeket! Némi időbe fog telni. Tehát, nagyon közel vagyunk az Eseményhez. Nem holnap lesz, de globális nézőpontból már majdnem ott vagyunk. Csak tovább kell haladnunk.

Az arkhón programozás része, hogy „harcolnunk kell az érzelmeinkkel”. Nos, az érzelmeink hajtják a cselekedeteinket. Ha új házat akarsz, és dühös vagy, amiért nincs meg, viszont küzdesz ez ellen az érzelem ellen, mert azt gondolod, hogy rossz, a célod elérése ellen küzdesz. Használd fel a szenvedélyedet! Használd a haragodat, mondd azt, hogy „Igen, a fenébe is, megszerzem azt a házat!”


A folyamat felgyorsításához elsődleges a tájékozottság. Terjeszd „a híreket”!

Kérdés: Rendben való, ha felhívjuk a figyelmet negatív, pl. False Flag („hamiszászlós”) eseményekre? Válasz: Rendben van, ha tudatosítjuk, ill. tudomásul vesszük, hogy mi történik, majd tovább lépünk a megoldások felé. Az emberek figyelmét általában két hétig tudják fenntartani.

Ez a csoport itt, ma (kb. 60-70 ember vett részt a konferencián – a szerk.) elég erős, hogy meghatározza és megváltoztassa a jövőt. A hitünk megváltoztatja a világot. Mi alakítjuk a valóságot ezen a bolygón. Nagy erők segítenek minket a bolygó felszíne fölött és alatt. Tehát ne féljetek kérni!

(Ami az eszközöket illeti – a szerk.) Persze ott van az elménk. Ott vannak a számítógépeitek. Ezek erőteljes eszközök. Osszátok meg az információt, és változtassátok meg a világot! Használjátok a blogjaitokat, közösségi oldalaitokat stb.
Ha van 144 000 emberünk, összpontosított szándékkal, meg tudjuk változtatni a világot. A 2013-as meditációnkkal megelőztük a háború eszkalálódását Szíriában.
 



Minden egyén számít!

Együtt mindent megváltoztathatunk.

Vizualizáld a jövőnket!

Koncentrálj, és éld meg!